
30 szalon marketing tipp, amelyet el kell sajátítanod 2023 előtt – 2. rész
Marketing tippjeinkkel felkészülhetsz 2023-ra, és biztosra mehetsz, hogy minden simán induljon az új évben! 30 marketing ötletünk második feléhez katt ide...
Manapság egyre inkább átkerülnek tevékenységek az online térbe, így egyre több üzletnek kell lépést tartania az újabb szokásokkal és igényekkel. A már mindennapossá vált online rendelések mellett a szépségipar mégis megállt a papír alapú határidőnaplóknál, pedig a vendégek egyre szívesebben foglalnák már időpontjaikat online. A Byouties platformján a szalonok ezt az online időpontfoglalást ingyenesen bevezethetik, miközben plusz megjelenést is biztosíthatnak a szalon számára. Lássuk, miért is éreztük úgy, hogy szükség van erre…
Az ügyfelek 67%-a, azaz jelentősen több, mint a fele jobban szereti online lefoglalni az időpontjait, miközben az összes foglalás 40%-a a munkaidő után történik. Ebből szépségipari szakemberként milyen következtetést vonhatunk le?
A vendégeinknek nagy része feltehetőleg nyitott lenne az online foglalás bevezetésére a szalonban, sőt, valószínűleg egy jelentős százalék még jobban is örülne ennek a módszernek. Így, amíg a hagyományos módszernél maradunk, nemcsak a vendégek változó igényeit nem elégítjük ki, de még saját magunknak is rosszat teszünk, hiszen a munkaidőnk nem ér véget az utolsó vendéggel: ha valakinek este tíz órakor jut eszébe, hogy szeretne hozzánk jönni, akkor nekünk erre reagálnunk kell. Persze az is opció, hogy csak másnap a szalonban válaszolunk az ilyen késői üzenetekre, de ebben az esetben egy-egy sürgős kérést el is veszíthetünk, ami hosszú távon a vendég elvesztéséhez vezethet.
Az online foglalás tehát a vendég számára gördülékennyé teszi a folyamatot, míg a szakembernek automatikusan frissül a naptára, így nem kell folyton a szervezésen stresszelni.
Mit az az online foglalás a vendégnek?
a következő időpont bármikor lefoglalható, akár az éjszaka közepén is
24 órával az időpont előtt érkezik emlékeztető e-mail, így kicsi az esély arra, hogy valaki elfelejti azt
egy időpont könnyen átfoglalható, ha valami közbejönne
Mit ad az online foglalás a szakembernek?
a beosztás automatikusan frissül a változtatásoknak megfelelően
felszabadul az eddig adminisztrációval töltött idő
kevesebb lesz az elfelejtett időpont az emlékeztető e-maileknek köszönhetően
az utolsó pillanatos lemondáskor fizetendő összeg érthetően fel van tüntetve a foglaláskor és a visszaigazoló e-mailben is, így ebből később nem alakulhat ki félreértés
A Byouties platformján nemcsak az online foglalást szerettük volna könnyebbé tenni, hanem azoknak a vendégeknek a dolgát is, akik egy új városba költöznek, és nem ismernek még egy szakembert sem, vagy csak szimplán most keresnek maguknak először kozmetikust. A platformon üzleti kategóriánként és szolgáltatás alapon is lehet keresni a szalonok között, ezzel pedig a vendégnek lehetősége van minden olyan szakembert egy helyen látni, aki szóba jöhet a számára. Összevetheti az árakat, az értékeléseket, a szabad időpontokat és a távolságot is, ez alapján pedig már bárki meg tudja határozni, hogy ki lesz számára az ideális szakember.
Ugyanakkor ez a funkció nem csak a vendégek számára hasznos, hiszen így a szakemberek ingyenes marketing megjelenést kapnak: egy-egy vendéget talán sehol máshol nem tudnának elérni, de a Byouties-on könnyedén rájuk találhatnak.
A Byouties-on tehát a vendég és a szakember is jól jár: a foglalás folyamatát rövidítjük, miközben az élményt is növeljük. A platform használata eközben ingyenes, ami később sem fog változni: a jelenleg elérhető funkciókat bármely szakember ingyenesen használhatja.
2023-ban ugyanakkor meg fog jelenni a Byouties Pro verziója, amely már több funkciót fog tartalmazni. Erről az Áraink oldalon lehet bővebben is tájékozódni, ahol megmutatjuk, mi lesz a különbség az ingyenes és a Pro verzió között.
Ha még nem regisztráltad szalonodat, a gombra kattintva megteheted:
Marketing tippjeinkkel felkészülhetsz 2023-ra, és biztosra mehetsz, hogy minden simán induljon az új évben! 30 marketing ötletünk második feléhez katt ide...
Három hónap hátra van még az évből, melyet ha rendesen kihasználsz, akkor a szalonok legjobbjaként vághatsz 2023-ba. 30 szalon marketing tippet összegyűjtöttünk, melyből most 15-öt elolvashatsz...
Maxold ki az őszi hónapokat tippjeinkkel! 8+1 ötletünk közül válaszd ki, melyik illik leginkább a szalonhoz, és hozd ki a legjobbat az időszakból!